Érd,Kis-Duna utca 7-9.

Sok pénzt spórol az új Ford Transit

Hír megjelenése: 2012.08.05
45 éve a piacon van és a népszerűsége töretlen, a Ford Transitból mostanáig több mint 6,3 millió darab kelt el világszerte. Sikerének alapja a széles kínálat, hiszen, első-, hátsó-, illetve összkerékhajtással, rövid és közepes és hosszú tengelytávú változatban, zárt dobozosként alacsony közepes vagy magas raktérrel, ugyanakkor platós vagy busz kivitelben stb. is kapható. az új Transitok modellváltozattól függően 8-9 százalékkal kevesebbet fogyasztanak, mint elődeik. Magyarországon a kisebb cégek járművei évi 30-40 ezer kilométert futnak, míg a nagyobb cégek terítőjáratai akár 60 ezer kilométert is megtesznek egy évben. Így a korábbi modellekhez képest, amelyek 8-10 literes átlagfogyasztással üzemeltek, 70 000-200 000 forint is megspórolható évente az új motorral szerelt variánsokkal. Sőt az új modelleket már elég 50 000 kilométerenként, illetve kétévente kötelező karbantartása, szervizbe vinni, az eddigi 30 000 km helyett, ami további spórolási lehetőséget jelent. A Ford számítása szerint összességében 25-40 százalékkal csökkenhetnek az éves költségek. - forrás: vezess.hu

Munkatársaink


Autócentrum Szabó | Ford Szabó
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva
Kedves Ügyfeleink! 2024. november 29.-én, rövidített nyitva tartással, 08:00 – 15:00 között várjuk. Megértésüket köszönjük!

Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk