Érd,Kis-Duna utca 7-9.

A Fordok hamarosan önállóan gördülhetnek le a szerelőszalagról

Hír megjelenése: 2023.04.14
A világ Ford-üzemeinek szerelőszalagjairól már több mint 100 éve gördülnek le az autók. Az elkészült járművek volánja mögött ilyenkor mindig ül valaki, de ez hamarosan megváltozhat.


A Ford elkezdett kísérletezni egy mesterséges intelligencia által vezérelt önvezető technológiával, ami kifejezetten erre a munkafázisra fejlesztettek ki. A projekt során az autók nemcsak önállóan hajtanak le a szerelősorról, hanem el is gurulnak a végső teszteket végző munkaállomásokra, feltölthetik magukat, majd leparkolhatnak a többi, szállításra váró autó közé.

Az E-SELF projekt egyike annak a számos kezdeményezésnek, amelyek célja a Kölni EV központ folyamatos fejlesztése.

A 2 milliárd dolláros beruházással létrehozott üzemegységben idén kezdődik az EV-modellek gyártása.


“A Ford újraépíti jármű-portfólióját Európában, és e folyamat szerves része annak megtervezése is, ahogyan ezek az új EV-k készülnek,” nyilatkozta Frank Schwarz, a Ford projektvezetője. "Az önvezető technológia meghonosítása a szerelősoron fokozhatja a termelékenységet és a biztonságot, miközben a dolgozók a fontosabb feladatokra összpontosíthatnak.”

A Ford a múlt hónapban mutatta be az új, tisztán elektromos hajtású Explorert, ami a márka első, már a Kölni EV Központban készülő elektromos személyautója lesz. A vállalat azt tervezi, hogy 2026-ra évi 600.000 elektromos autót gyárt majd, és 2030-ig teljes körű személyautó-portfóliót állít össze tisztán elektromos hajtású modellekből.

A Ford két és fél éven át tartó kísérleti munkába kezdett a Braunschweigi Műszaki Egyetem Autómérnöki Intézete és a Kopernikus Automotive közreműködésével, amihez a Szövetségi Gazdasági és Klímavédelmi Minisztérium 2 millió eurós támogatást biztosít.


Az E-SELF projekt során a járművek és az infrastruktúra közötti kommunikáció segítségével irányítják és ellenőrzik az autókat. A gyár területén elhelyezett szenzorok azonnal érzékelik, ha vészhelyzet alakulhat ki a járművek nyomvonalán (például egy ember vagy egy másik autó keresztezi az útjukat), és a járművek lelassítanak, vagy ha kell, meg is állnak.

A gyártás utáni tesztelés tucatnyi különböző állomáson történik, majd az autókat beállítják egy parkolóba, ahonnan később trélereken, vasúti kocsikon vagy hajókon szállítják el őket. Az MI technológia lehetővé tesz, hogy a járművek maguk járják végig a tesztállomásokat, majd önállóan feltöltsék az akkumulátorukat, és leparkoljanak a többi jármű mellé.

Erre minden olyan autó képes, amelyben automata sebességváltó, elektronikus stabilitásvezérlés, elektronikus kézifék és kormányzási asszisztens működik; az egyetlen szükséges plusz az intelligens kommunikációs egység, amely képes interakcióba lépni a gyár infrastruktúrájával.



Forrás: Ford

Munkatársaink


Autócentrum Szabó | Ford Szabó
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva
Kedves Ügyfeleink! 2024. november 29.-én, rövidített nyitva tartással, 08:00 – 15:00 között várjuk. Megértésüket köszönjük!

Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk